Régen a karácsony nyugodt volt, meghitt és érzelemmel teli. Emlékszem, mikro még olyan 12 év körüli lehettem, imádtam a karácsonyt. Igaz már nem hittem a Jézuskában, mégis megvolt a maga varázsa.
Az évek során ez a varázs valahogy eltűnt a karácsonyaimból. Igazából észre sem vettem, hogyan változott meg az egész...Jelentéktelen lett. Hiányztt az az örömteli várakozás az ajándékok bontogatása előtt és hogy a hangulatot mégjobban lehúzzam, hiányzott a jeges fehérség is odakintről.
Olyan üres lett az egész. Jó, itthon volt apum, és eljött a nagyim este és együtt ettük a másoknál nem megszokott ünnepi menüt... közben halkan szólt a mennyből az angyal, ami régebben csak fokozta az ünnepi hangulatot....most csak álszentté tette.
Vajon mindenki más így érez az idő múltával, vagy csak én, azért mert rájöttem milyen üres az életem? Mert az utóbbi időben akárhogy kutattam az életem értelmét, ami miatt tűzbe mennék - nem találtam semmit, a szüleimen kívül. Semmit, amit nem mások miatt szerettem volna.
Milyen lelombozó.
Nos így telt a karácsonyom. Nem kértem semmit, csak egy tánccipőt, amit meg is kaptam. A ráadás a hófehér strasszköves szőrös mamusz volt, ami ment a szobámhoz és a szintén hófehér ágynemű. Egy rakás hajgumi, meg kiegészítő...Igazából a tánccipőn kívül semmire nem volt szükségem, a többit csak azért kaptam, hogy kicsit meglepődjek, ám sikertelenül.
Gyűlölöm a felesleges dolgokat. Talán most kezdek rájönni, miért érzem magam olyan üresnek. Megvilágosodtam.
Minimalista vagyok a külsőben, utálom a kacatokat. Igyekszem minél kevesebb cuccot beengedni a szobámba. Csak azt, ami szükséges. Ami nem kell, azt dobom a kukába, elajándékozom, vagy a szelektívbe küldöm.
Most jöttem rá, hogy belül is ezt csinálom - hellyel-közzel. Minden felesleges érzelmet eltávolítok. Az öröm pedig magától megy el. Selejtezek a körülöttem élők közt is. Akik valaha is elárultak, azoknak nagyon nehezen bocsájtok meg, vagy talán soha...ha csalatkozom, akkor az a személy már leírta magát. Sajnos a környezetemben jóformán csak ilyenek vannak. (Családot kivéve - csakhogy én annyira szeretnék valakit, aki nem az apám, vagy az anyám...aki nem azért szeret, mert kötelessége, hanem mert ő határozott így. Persze azt várhatom)
Annyi mindent akarnék írni...mindent, ami bennem van, csak megitn túl hosszú lenne a bejegyzés és a kutyának nem lenne kedve hozzá, hogy elolvassa... Sajnos nincs időm, hoyg rendszeresen géphez üljek, úgyhogy jobbára magamban kell tartanom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése